~Ella~
Amy nagyon elvolt Harryvel . Mondjuk örülök neki . Louis nem rendezett jeleneteket , hogy Niallel járok. Pedig ismerem és képes lett volna rá , de szerencsére nem tette . Zayn és Elerie is nagyon boldogok . Úgylátszik , hogy most minden happy . Remélem így is marad sokáig. Éppen a kanapén voltunk összebújva Niallel , mikor Amy csörtetett le a lépcsőn Harryvel a nyomába. Kimentek a konyhába , majd vissza az emeletre. Egy tejszínhab volt a kezébe Amynek . Mi lesz itt??
-Csak halkan Amy.-szóltam neki sunyi vigyorral a képemen
Nem mondott semmit csak hallottam , hogy megáll . A lépcső pont a fejünk felett volt és kidugta két fok között a tejszínhabos flakont és lefújt. Mivel háton feküdtem az arcomba landolt , amit aztán Niall előszeretettel tálvolított el onnan. A hajamra is jutott így a fürdő felé vettem az irányt . Niall szorosan követett. Mivel este volt úgy gondoltam egyúttal már le is tusolok, csak valahogy ki kéne paterolni Niallt. De ő nem hagyta magát.
-Niall lécci kimennél végre?Le szeretnék zuhanyozni.
-Zuhizzunk együtt.-vigyorgott aranyosan
-Niall!-szóltam rá
-Miért?? Láttalak már pucéron.-vigyorgott perverzül
-Jó . Legyen .-adtam meg magam
Nekiálltunk vetkőzni . Pillanatok alatt szabadított meg engem ruháimtól és én is az övéitől. Zuhanyzás után kimentünk a konyhába a többiekhez. Mikor odaértünk Louis felment a szobájába , hogy ne lásson minket. Hát azért ez rosszul esett. Nem szeretném ha kerülne engem e miatt. Felindúltam hozzá , hogy beszéljek vele . Bekopogtam és miután szólt bementem. Meglepődött , hogy én voltam az aki keresi.
-Ell há te ?-lepődött meg
-Csak szeretnék beszélni veled.
-Na mi bánt? -mosolyodott el
Leültem mellé az ágyra.
-Szóval , arról lenne szó , hogy nem szeretném , ha kerülnél engem . Főleg nem hogy haragba legyetek miattam.
-Ella erről te nem tehetsz .-simított végig arcomon-így döntöttél és én elfogadom.Akármennyire is nehéz .
-Sajnálom , hogy csak így otthagytalak . Nem terveztem , de így alakult.-hajtottam le a fejem
Közelebb húzódott hozzám és felemelte fejemet , hogy szemembe nézhessen. Arra eszméltem fel , hogy lágy csókot hagy ajkaimon . Nem tudom mi üthetett belém , de azt hiszem megsajnáltam és visszacsókoltam. Szenvedélyes csókcsata vette kezdetét. Gyengéden végigdöntött az ágyon és elkezte pólómat húzni felfelé. Keze bebarangolta egész testemet ....... Megtörtént az a dolog amit soha nem gondoltam volna magamról. Tudom , hogy Niallt szeretem tiszta szívemből még is valami hozzáköt Louishoz is . Nem kellett volna hagynom magam , de nem tudtam ellenkezni . Bármennyire is szerettem volna , egyszerűen szívem nem engedte. Újra felöltöztem , de most utcai ruháimba ami még mindig itt volt Louis szobájába. Könnyes szemmel rontottam ki onnan . Lecsörtettem a lépcsőn és meg sem álltam az autómig . Elerie rohant utánam , hogy mi ütött belém , de oda sem figyeltem rá. Könnyhullatva elhajtottan onnan a kocsival és egyenesen haza mentem. Elerie nem értette mi történt . Csak úgy mint a többiek. Hazafelé tartottam és elkezdett szakadni az eső . Nagyon csúszóssá vált az út. Már csak azt vettem észre , hogy egy hangos duda szól és valami vakító fény világít a szemembe . Innentől minden elsötétült.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése