2013. október 13., vasárnap

~Memories

~Ella~

Örültem,hogy Doncasterbe megyünk. Nagyon szeretem azt a helyet és hatalmas érzelmi értéke is van. Mint azt már tudjátok ott találkoztunk először Louisval. Méghozzá az egyik parkban amikor is leöntött a vizével amikor kocogtam. Régi szép idők.

Az autóban ülve gondolkodtam ezeken. Csak bambultam ki a fejemből. Elmosolyodtam ezeken.
Végre őszinte mosoly volt. Eddig bármennyire is erőltettem mosolyt az arcomra látszott h nem őszinte. Bevallom Louis mindig megmosolyogtat és ezt nagyon köszönöm neki. Ő az egyetlen olyan személy aki tényleg happyben és depiben is mindig mellettem volt. Persze Elerie is. Csodálkozom is , hogy tudtak eddig elviselni engem. Kataszrófa vagyok. Baromi zűrös.
-Minden rendben, Ell?-kérdezte Louis aggodalmasan
-Igen, csak elgondolkodtam.-mosolyogtam rá megnyugtatás képpen
-Min?-pillantott rám aztán tovább figyelte az utat
-Csak eszembe jutott , az első találkozàsunk.-mosolyodtam el
Féloldalas mosolyra húzta száját. Ezek szerint neki is kellemes emlék. Szuper. Már megijedtem , hogy nem , azok után amiken keresztülmentünk itt Londonban. De a barátságunk akkor is kitartott is mindig egymás mellett álltunk. Amikor Jessie próbált meg keresztbetenni nekem, Louisn keresztül. Vagy amikor Niall.....összeállt vele. Még mindig fàj ha belegondolok, bár valószínüleg fog is.
Hírtelen Louis puha kezét éreztem arcomon amint egy könnycseppet távolít el. (?!) Az autó egyhelyben állt.
-Héj mi a baj? -kérdezte ijedten felém fordulva
-Semmi.-töröltem meg az arcom
-Ella nekem nem tudsz hazudni.-faggatott
-Csak eszembe jutott az ügy. -hunytam le a szemem
-Szegénykém.-puszilt a homlokomra majd magàhozölelt.
Miután elnegdtünk egymást, akkor vettem észre, hogy megérkeztünk. Mosolyt csalt az arcomra. Kiszálltunk, majd a csomagokat kézbevéve bementünk a házba. Felvittük a szobába és nekiálltunk kipakolni. Saját szobánk van persze. Minden ugyan úgy van , mint ahogy vol lassan 3 évvel ezelőtt. A hàzat úgylátom valaki rendbetartotta mindeddig. Innentől mi fogjuk egy ideig. Kb a pakolás felénél tartottam mikor Louist pillantottam meg az ajtófélfának dőlve aranyos mosollyal az arcán.
-Mióta állsz ott?-kérdeztem tőle a szekrényből kimászva
-Nem rég. Várj segítek.-jött be
Hamarabb végeztünk így hogy segített. Lementünk a konyhàba aztán irány a bolt. Bevásároltunk, majd otthon összedobtunk valami finom vacsit.

Az ágyban gondolkodtam a régi időkön amiket itt töltöttem Doncasterbe. Ez a kedvenc városom, London után. Bár lassan beelőzi. Hírtelen dörgött amitől persze megijedtem. Utálom a viharokat. Gyorsan felpattantam remélve, hogy Louis még nem alszik. Kinyitva a szoba ajtaját Louisval találtam zembe magam amint ő is épp indult valahova. Boxerben volt. *.* Persze , hogy végigmértem izmos testét, mint minden normális lány. Az viszont meglepett, hogy ő is végigmért engem a rövid pizsim miatt. Ezen mindketten elmosokyodtunk.
-Na gyere te kiscica.-nevetett fel
Tudta, hogy a vihar miatt hozzá készültem. Bementünk a szobàjába mit már nagyon jól ismerek. Bemásztam belülre és betakaróztam. Louis mellém feküdt, majd felém fordult. Megint dörgött egy hatalmasat én pedig reflexből odabújtam hozzá. Csak sunyin kacagott egyet a reakciómon, majd átölelt.
-Amíg itt vagyok semmi bántódásod nem eshet, megígérem.-puszilta meg a fejem
Köszönés képp meztelen mellkasára adtam egy puszit. Nem sokkal később el is aludtam

Reggel ugyan úgy ébredtem. Nagy levegőt vettem ezzel belélegezve észveszejtő illatát. Megsimogatta derekamat én pedig apró buszit adtam izmos mellkasára.
-Jóreggelt Kiscica.-adott puszit a fejemre
-Neked is Boo Bear.-mosolyodtam el halványan
-Örülök, hogy mosolyogni látlak. Elbűvölő vagy .-bókolt aranyosan
-Köszönöm.- jöttem zavarba
Még 10 percig feküdhettünk így , aztán leslattyogtunk a konyhába. Mikor rápillantottam elmosolyodtam mert olyan kis borzos volt. Inkább magamra nem is gondolok.

A szobámban öltözködtem volna , ha nem hallom meg Louis nyávogását. Àtugrottam a szemben levő szobába és csak akkor esett le nekem, hogy csak fehérnemű van rajtam. Na mindegy legyen neki gyereknap. Amugy is látott már így nemegyszer. XD Negpillantva őt elkapott a nevetés.
-Komolyan?-kérdeztem nevetést visszatartva
A feje és a keze beszorult a pulóverébe , de hogy hogy hozta ezt össze az rejtély marad számomra.
-Inkább segíts.-nyavajgott
Valahogy elkeztem felfelé ráncigálni rajta a pulóvert ő meg lépdelt hátrafelé megnehezítve a dolgom ezzel. Gondolom nem szándékos volt.
-Maradj már nyugton!-nevettem
Utolsó rántás....és sikerült is, ha nem lépett mégegyet hátra ezzel az ágyra esve és magával rántva engem. Hatalmas nevetésben törtünk ki. Felé fordultam, majd megcsóváltam a fejem, majd felültem, Ő pedig követett.
-Most veszem csak észre, hogy milyen sexy-n öltöztél fel.-kacsintott gyerkesen
-Jajj te lökött!-helyeztem mellkasára kezem és az ágyra löktem, de megint magával húzott és egy hírtelen mozdulattal felém kerekedett
-Jajj Louis így sosem jutunk el a szüleidhez.-nevettem fel
-Olyan jó újra nevetni hallani.-hajolt közelebb
-Ezt csak neked köszönhetem.-válaszoltam.-Komolyan ha te nem lettél volna mellettem én már bekattantam volna vagy mégrosszabb.-utaltam arra a dokogra amit nagyon jól tud
-Ne mondj ilyet. Nem bírnám elviselni ha bármi bajod esne.-simított el egy tincset a helyére.-Ígérem , hogy mindig vigyázni fogok rád.-adott gyengéd puszit a homlokomra

A házukhoz érve kicsit paràzni.kezdtem, amit észre is vett rajtam.
-Héj mi a baj? -fordult felém miután leparkolt
-Mi lesz ha utálni fognak azok után amik történtek?-néztem rá
-Ugyan, dehogy fognak utálni. Tudod, hogy mindig is imádtak téged. Szinte már családtag vagy. Kizàrt , hogy bármièrt is neheztelnének rád.-simogatta meg arcomat
-Köszönöm.-puszíltam arcon. -Te mindig meg tudsz nyugtatni.-mosolyodtam el
-Gyere menjünk be.-nyújtotta kezét immáron az autó ajtójàban
Megfogtam a kezét és lezárta az autót. Ujjainkat összekulcsolta ami mosolyt csalt az arcomra, majd az ajtó felé vettük az irányt. Bekopogott, majd benyitott. A nappaliban ült Lottie és Felicity. Először csak Louis ment be , hogy még nagyobb meglepetést okozzunk.
-Louis!-sikították egyszerre örömükben, mire alig egy percen belül a másik 2 csajszi is előkerült. -Húgocskáim van egy meglepetésem számotokra.-mosolyodott el ajd a fal felé mutatott ahol én álltam
Igazából egy kicsit tartottam a belépőmtől és, hogy Felicity hogyan fog fogadni, mert ő sosem szeretett engem és mindig megpróbált szétválasztani minket. Hát remélem azóta megváltozott a véleménye, mondjuk és is rengeteget változtam. Róluk nem is beszélve. Gyönyörűek mind.
-Sziasztok.-léptem elő megszeppenve
-Lottie és 2 testvére azonnal lerohamoztak és csoportölelés jött létre.
Elengedve egymást odamentünk Louisékhoz. Felicity meglepődve nézett rám.
-Megváltoztál.-mért végig
-Te is.-mosolyodtam el
Louis összekulcsolta ujjainkat és egy apró puszit adott az arcomra.
-Ugye együtt vagytok?-kérdezte reményteljes hangon Lottie.....

2013. augusztus 17., szombat

A Doncaster-i kiruccanás

~Elerie

Már 3 hete annak , hogy Ella elment itthonról, és mostmár Louis sincs itt. Persze, úgy van ahogy Ella mondta és Lou azóta minden nap felhív és mesél arról, hogy mi van Ellával és persze vele is. De nekem ez akkor sem tetszik, nem mintha nem bíznék Louban de fura a ház nélkülük. Néha csak úgy ok nélkül elsírom magam , mert hiányzik Ell, Zayn persze tudja , hogy ezért sírok és próbál vigasztalni, de most még a romantikus estékhez sincs kedvem...
Tegnap hívott Lou , hogy Doncasterbe mennek a szüleihez , ennek nagyon örülök mert Ell számára fontos ez a város , mert itt találkoztak először Louis-val.:) Itt talán megnyugszik egy kicsit és haza jönnek.
Fel is hívom Ell-t.
~Kicsöng~
- Halló!? Elerie!?-szólt bele egész vidáman Ell.
- Szia, igen én vagyok! Na , jobban vagy már!?
- Igen azt hiszem...:) Beszéltél Louval!?
- Igen , mondta , hogy mentek Doncasterbe:)
- Jaaaj igen annyira jó lesz *-* alig várom a délutánt.
- Mikor indultok!?
- Hát azt mondta Lou amikor akarunk mert kocsival megyünk az út pedig hát úgy bő 3-4 óra szóval szerintem úgy d.u. 4 körül.
- Figyelj el szeretnélek már végre látni! Mond el hogy hol vagytok, kérlek..!
- Hmm..... na jó de ne mond el senkinek , hogy hol főleg ne neki!
- Rendben, megígérem. Nagyon megörültem.
- Itthon vagyok.
- Hogy mi!? Egész végig csak otthon voltál!?
- Igen...
- Hogy erre nem gondoltam... mindenre csak a legvalószinűbbre nem.
- Mikor jössz!?
- Tíz perc és ott vagyok.
- Oké várlak.-majd letette.
Amint letettem már öltöztem is és rohantam ki a kocsimhoz mikor Zayn egyszer csak előttem termedt.
- Hova mész Elerie!?- ásított nagyot.
- Áh.. hát...... izé..... csak bevásárolni. Azt hittem megúsztam mikor:
- Bevásárló lista nélkül!? Te mindig írsz listát anélkül egy tapottat sem mozdulsz. Na kivele hova mész. Mosolygott édesen.
- Hmm... Jó jó... Ell hívott vagyis én hívtam és elmondta , hogy hol van most...
- Hát ez nagyszerű akkor induljunk...
- Várj.. Hagy fejezzem be! Szóval azt ia mondta , hogy senkinek se említsem , hogy tudom , hogy ő hol van most. Érted már!?
- Még nekem se!? Nézett kiskutya szemekkel. *-*
- Sajnálom de azt nem mondta , hogy:
"Kivéve a kiskutya szemekkel rendelkező Zayn Malik"
- Na jól van akkor menj de így mire haza jössz bünti vár.
Majd lágyan megcsókolt amitől még jobb kedvem lett.
- Már alig várom életem <3 Szia. Szeretlek. <3
Végre el tudtam indulni és hamar oda is értem.











2013. június 7., péntek

~Kifejezetlen érzelmek

~Ella~

Aludni még mindig nem tudok, már harmadik hete. Ezalatt egy hete van itt velem Louis. Sokkal jobb így, hogy mellettem van és vígasztal. Könnyebb az egész. Aranyosan szuszog mellettem és védelmezően ölel. Én már szokás szerint nem alszom,hanem zenét hallgatok headsettel. Simogatom az arcát és csodálom arcberendezését. Egy félisten ez a srác. Komolyan ő a lányok álma. Benne minden meg van ami csak kell. Kedvesség, érzékiség, törődés, hatalmas szív , tökéletesen kidolgozott test, szuper haj , gyönyörű kék szem ami úgy csillog amikor belenézek. Szinte elveszek a tengeri kékségben.
Órámra pillantva láttam, hogy már hajnali 4 van. Lassan felkel a nap is és nem lesz sötét. Louis kocsit mocorogni kezdett. Közelebb kúszott hozzám és aludt tovább. Pár órával kèsőbb teljes fényében pompázott a szobám. Hamar tellik az idő , már 9 óra van. Louis bőre csillog ahogy rávilágít a fény. Lassan kinyitja szemeit, majd megpillantva engem tekintete csillogni kezd. Borzos fejjel feltápászkodik, majd homlokomra nyom egy lágy puszit és megszólal.
-Már felébredtél?-dörzsölgette szemeit mint egy kisgyerek
-El sem aludtam.-vontam meg a vállam
-Mi? De az orvos azt mondta alvásra van szükséged.-kezdett dorgálni finoman
-Louis aranyos vagy , hogy így aggódsz értem, de már 3 hete nem aludtam semmit és szerintem ez után sem nagyon fogok.-simítottam meg arcát
-De ez így nem jó. Muszáj pihenned. Ella ennek nem lesz jó vége. Nagyon aggódom érted.-fogta tenyerei közé arcomat és fürkészte csillogó tekintetével
-Louis sajnálom, de ez nem könnyű.-hajtottam le a fejem könnyekkel küszködve
-Héj!-emelte fel ujjával államat.- Ne haragudj, nem kellett volna ezt mondanom. Ne sírj kérlek. Nem bírlak így látni.-ölelt magához szorosan
-Nem , igazad van.-szipogtam
-Jajj nem tudom mit csináljak , hogy segítsek neked.-esett kétségbe
-Csak légy a közelembe és olykor-olykor ölelj meg.-mosolyodtam el halványan
-Ez meglesz. Ígérem.-ölelt magához ismét
Szorosan a mellkasához bújtam.
-Még mindig lázas vagy.-tapasztalta
-Tudom.-húzódtam el tőle
-Mi a baj?-kérdezte rémülten, mert azt gondolta csinált valamit
-Semmi, csak nem szeretném ha elkapnád.-nyugtattam meg
Kikászálódtunk az ágyból és lementünk a lépcsőn be a konyhába. Louis készített nekem és magának egy kis teát. Nekem ennyi a reggeli. Ő még evett mellé egy vajaskenyeret is. Leült mellém és elfogyasztotta. Én csendben kortyolgattam a teámat.
-Mit szólnál ha elmennénk Doncasterbe egy kis időre , hogy kikapcsolódj?-nézett a szemembe
Tekintete csillogott és megigézett. Nem tudtam nemet mondani.
-Végül is elmehetünk.-mosolyodtam el egy csöppet.-Legalább kiszellőztetem a fejem. Meg amugy is imádom Doncastert.-puszíltam arcon
Elmosolyodottazon amit mondtam. Mindketten tudjuk, miért imádom azt a várost. Egy kicsit éreztem a pírt az arcomon. A mosogatóba tettem a csészém, majd felmentem a szobámba és hátamra feküdve bámultam a plafont. Elővettem egy régi fotóalbumot és elkezdtem nézegetni a régi fotókat amin Louis-val vagyunk. Mosolyt csaltak az arcomra. Bejött Louis és mellém feküdt. Meglepődötten nézte ,hogy mit csinálok, majd neki is egy mosoly telepedett az arcára.
-És mikor megyünk?-fordúltam felé
-Hát akár holnap is ha szeretnéd.-mosolygott aranyosan
-Jó lenne már holnap.-mosolyodtam el
Óráról órára jobb kedvem van amikor velem van. Nem tudom, hogy csinálja, de a puszta jelenlétével fel tud vidítani egy kicsit. Nem sokkal később felhívta a szüleit és beszélt velük a holnapot illetően. Elezdtünk pakolni a bőröndökbe. 2 hétre terveztük a kis kiruccanást. Igazából jó lesz, mert a kedvenc városom Doncaster és ráadásul ismerem Louis családját régről, mikor még együtt voltunk. Nagyon jóba vagyok a szüleivel és a húgait is mind imádom. Gondolataimat Louis csilingelő hangja zavarta meg.
-Ella ? Minden oké?-nézett ràm aggódva
-Igen persze, csak elgondolkodtam egy kicsit.-legyintettem
-Rendben, de tudd, hogy ha bàrmiről szeretnél beszélni én meghallgatlak. Azért vagyok itt, na meg mert aggódom és vigyázok rád.-mosolyodott el miközben egy tincset simított a fülem mögé
-Tudom és köszönöm is, hogy itt vagy velem.-öleltem szorosan magamhoz
-Nincs mit köszönni. Viszon enni azért ehetnél már valamit. Olyan sovány vagy, egy kezemmel átérlek.-karolt át a derekamnál
-Igen, lehet, hogy igazad van.-biggyeztettem le ajkaimat
-Héj, nem bántásból mondtam, ne haragudj, csak aggódom érted és tudod, hogy ilyenkor ilyen vagyok.-simított végig arcomon
Arcomon pihenő kezére helyeztem az enyémet, majd a szemébe néztem.
-Ne aggódj nem sértődtem meg tudom, hogy csak jót akarsz nekem. És azt is tudom, hogy ilyen védelmező típus vagy.
-Igen , főleg ha rólad van szó.-adott puszit a homlokomra
Segített nekem is pakolni , majd rendeltünk egy pizzát és a TV előtt elfogyasztottuk. Hírtelen felkaptam a fejem egy hírre a TV-ből.

"Niall Horan maga alatt van! A One Direction szőke hercege ismeretlen okok miatt kiborult. A mi nap egy interjún mikor az egyik Directioner a szerelemről kérdezte , Niall nem tudott válaszolni a könnyeitől. Kivonult míg lehiggadt egy kicsit , majd közölte, hogy nagyon sajnálja a történteket és ha megtehetné változtatna mindenen. Úgy látszik ez egy üzenet volt egy számár afontos személy felé. Reméljük eljutott hozzá az üzenet és kedvenc popsztárunk nem sokáig lesz ilyen lehangolt és érzékeny."

Nagyra nyílt és könnyes szemekkel meredtem a TV-re. Nem tudom felfogni ami történt. Hiszen ő volt az aki àtbaszott. Nem neki kéne depisnek lennie. De nem érdekel! Szenvedjen csak! Magának intézte ezt el és most viselje a következményeit! Én többé nem fogok miatta sírni! Nem érdemli meg! Én tovàbb lépek és elfelejtem azt ami az elmúlt hónapokban történt! Minden amit iránta éreztem egy szempillantás alatt elillant. Ez többé nem hozható vissza. A bizalom nálam nem visszaszerezhető. Pláne nem a szerelem. Arra eszméltem fel, hogy Louis patakzó könnyeimet törli le és szorosan magához ölel. Èszre sem vettem, hogy könnyezem. Jól esett , hogy most is mellettem áll. Én is megöleltem, mert jól esett hozzábújni.
-Minddn rendben van?-nézett a szemembe
-Igen.-válaszoltam sóhajtva-Megyek lezuhanyzom.-tereltem a témát
-Rendben.-nyomott egy gyengéd puszit a homlokomra
Felmentem a fürdőbe, ledobtam a ruháimat és beálltam a zuhany alá. Iszonyatosan csípte a víz a ksromon a sebhelyeket. Mikor végeztem leesett , hogy a pizsamám nem hoztam magabbam. Körbetekertem magan a törölközőmmel és bementem a szobàmba a pizsimért. Mikor benyitottam Louis nagyot nézett, de én is mert nem tudtam, hogy itt van. Elvörösödtem és éreztem, hogy szinte éget Louis tekintete.
-Ne haragudj, nem tudtam, hogy még visszajössz.-pirúlt el
-Nem , én voltam a bamba, hogy nem vittem be a pizsamám magammal.-túrtam bele a hajamba
-Mi az a karodon?-rémült meg és idejött hozzám
-Semmi.-tettem a hátam mögé a karomat
-Persze, ezt mondd annak aki elhiszi.-vette elő a karomat a hátam mögül
Döbbent tekintettel figyelte a vágásnyomokat a karomon. Óvatosan végigsimított rajtuk, míg fek nem szisszentem.
-Ella miért csináltad ezt?-nézett rám könnyes szemekkel
-Mert így vezettem le a dühömet.-vontam meg a vállam
-De ez nem megoldás!Ezzel csak magadnak ártasz!-emelte fel a hangját
Összerezzentem, mert még sosem kiabált velem így.
-Ne haragudj.-döntötte homlokát az enyémnek.-Nem akartam kiabálni csak ideges lettem. Könyörgöm soha többet ne csináld ezt. Ettől nem lesz jobb.-mondta remegő hangon
Komolyan ennyire aggódik értem? Olyan ideges lett amikor észrevette. Tényleg ennyire óvni akar. Nagyon megdöbbent ez. Miért lett könnyes a szeme amikor észre vette a hegeket?
-Nem gondolkodtam amikor ezt csináltam.-hunytam be a szemem
-Soha , de soha többé ne csinálj ilyen ostobaságot könyörgöm.-mondta remegő hangon
-Megígérem.-válaszoltam neki elhaló hangon .....

2013. május 31., péntek

~Mindennek vége 2

~Louis~

Tudtam, hogy Niall egyszer átbassza Ellát, de nem gondoltam volna , hogy ennyire. Hogy a francba volt képes ezt tenni vele?! Az biztos, hogy Ellánál egy életre elásta magát. Ismerem és tudom, hogy nem fog neki megbocsájtani. Egy aljas rohadék. Megérdemelte , hogy orrbavertem. Egész nap Ellát kerestük, de sehol sem találtuk. Nem tudom, hova mehetett, de nagyon aggódom érte. Ilyenkor elveszti a fejét és képes kár tenni magában. Ha bármi baja esik esküszöm, hogy a szart is kiverem abból a féregből. Próbáltam hívni őt de folyton kinyomta végül pedig kikapcsolta. Már sötét van, de nem találtuk.

*2 héttel később*

Nem hiszem el, hogy már 2 hete nem találtuk. Hova mehetett? Elhagyta volna Londont? Nem! Nem teheti ezt. Elerie teljesen kiborúlt és Zayn is alig tudja vígasztalni. A srácokat is nagyon megviselte ez , hiszen annyira megszerették. Én is napról napra rosszabbúl viselem. Nem tudim felfogni hova tünhetett el így. A szobámban fekbe szorongatom ez egyik fényképét. Ötletem sincs merre lehet. 2 átkozott hete hiàba hívogatom , nem veszi fel vagy ki van kapcsolva. Az SMS-eimre sem válaszol. Bele fogok őrülni, ha nem találom meg. Megpróbálom felhívni ismét. Most kicsön...
-Igen?-szólt bele elhaló hangon
Iszonyatosan megörültem , hogy felvette. Szíven hevesen kezdett kalapálni.
-Ella hol vagy? Mi van veled?
-Semmi.-mondta szipogva
-Könyörgöm mond meg, hogy hol vgy. Nem bírom, hogy nem tudok rólad semmit.-kérleltem
-Sajnálom Louis, de nem.-mondta halkan
-Könyörgöm, nagyon aggódom. Tudni szeretném mi van veled.-mondtam remegő hangon
-Rendben, de ígérd meg, hogy senkinek nem mondod el, hogy hol vagyok.-mondta határozottan
-Ha ezt szeretnéd akkor nem mondom el, de látnom kell téged.-győzködtem
-Itthon vagyok ahova először költöztünk Elerievel.-mondta nagy sóhaj kíséretében
-Nemsokára ott leszek.-mondtam
-Rendben.-mondta remegő hangon és letette
Azonnal rohantan ki a szobámból. A lépcsőn megállított az a szemét.
-Hova mész?-kérdezte számonkérően
-Semmi közöd hozzá!-válaszoltam és ki is rohantam az ajtón
Gyorsan bepattantam az autóba és amilyen gyorsan csak tudtam hajtottam. Alig várom, hogy lássam màr. Iszonyatosan hiányzik.
Alig 10 perc alatt oda is értem. Csengettem. Ella hamar kinyitotta. Egyből szorosan magamhoz öleltem. Zokogni kezdett . Beljebb lépkedtem az ajtóból és a lábammal behajtottan azt.
-Jól van itt vagyok, nyugodj meg.-simogattam hátát
Rettentően maga alatt van szegény. Ölbe vettem és felvittem a szobájába. Lehelyeztem az ágyra. Egy pillanatra sem engedett el, de kicsit megnyugodott már. Mikor elhajolt tőlem a szemebe nézett.
-Köszönöm, hogy itt vagy.-suttogta
Arcára tettem a kezem.
-Jesszus tűz forró vagy!
Iszonyatosan sápadt volt szegény. Szeme bedagadva és kisírva. Ègett a láztól.
-Ella jól érzed magad?-néztem aggodalmasan a szemébe
Csak lehajtotta a fejét és nem válaszolt. Magamhoz öleltem szorosan.
-Hívok egy orvost.-suttogtam
-Ne! Nem kell . Jól vagyok.-próbálkozott
-Nem Ella nem vagy jól , ezt te is tudod. Ègsz a láztól. -mondtam ellenkezést nem tűrően
Elkezdett köhögni nagyon csúnyán. Egyre jobban megijeszt. Felhívtam az egyik ismerősömet aki orvos. Ella közben befeküdt az ágyba és betakarózott. Biztosan fázik. Nem is csodálom , ilyen lázasan.

~Ella~

2 kicsesett hete csak zaklatnak a telefonhívásokkal. Nem akarok senkivel beszélni . Miért nem tudják ezt megérteni?! Louis is ezerszel próbál hívni. Végre felvetten neki. Nagyon győzködött, hogy mondjam el neki hol vagyok. Szükségem volt rá, hogy mellettem legyen. Ő az aki mindig átsegített a nehéz helyzeteken , meg persze Elerie, de most nem szeretnék vele sem beszélni. Louisnak megmondtam hol vagyok, de megígértettem vele, hogy nem mondja el senkinek. Mikor megérkezett újra rám tört a zokogás. Felhozott a szobámba. Észrevette, hogy lázas vagyok és ragaszkodott , hogy megvizsgáljon egy orvos. Én nem akartam, de vele nem lehet ellenkezni. Annyita aggódik. Végül belementem , de csak miatta. Nagyon jól esik, hogy ennyire törődik velem és aggódik értem. Bemásztam a takaró alá, mert iszonyatosan fázok. Louis felhívott egy orvost , majd mellém feküdt és együtt vártuk , hogy megérkezzen. Közben végig aggódóan fürkészte az arcomat. Iszonyatosan szarul érzem magam. Szédülök, a fejem is fáj és majd megfagyok. Kicsit közelebb húzódtam Louishoz. Vette a lapot és átölelt, hogy felmelegítsem. Alig pár perc múlva meg is érkezett az orvos. Louis felhozta ide a szobámba és figyelte, hogy mit csinál. Lázat mért és megvizsgálta a torkom. Kérdezősködött, hogy milyen tüneteim vannak , majd megállapította, hogy egy gyönyörű tüdőgyulladásom van. Adott egy csomó gyógyszert és azt mondta, hogy rengeteg pihenésre és alvásra van szükségem. Na kösz! Két kibaszott hete nem aludtam semmit. Szerintem most sem fog menni. Miutàn ez megvolt elment az orvos. Mindketten kikísértük. Az emelet felé tartva kicsit megszédültem, de Louis megfogott , majd ölbe vett és úgy vitt fel. Gyengéden letett az ágyra, betakart és mellém feküdt. Arcomat simogatta és a hajammal játszott, miközben elgondolkodott valamin.
-Nem tudod elképzelni mennyire aggódom érted.-szólalt meg halkan
-Nem kell. Túlélem.-válaszoltam halkan
Megcsóválta a fejét, majd tovább babrált a hajammal. A telóm ismét csörögni kezdett. Louis hátranyúlt érte az éjjeliszekrényemhez és ideadta. Kinyomtam, mert ő keresett.
-Ki keresett?-kérdezte érdeklődve
-Ő.-válaszoltam
Tudta kiről van szó. Csak adott egy puszit a homlokomra, majd elvette a telefonomat és elkezdte nyomkodni. Végignézte a 400 nemfogadott hívást és a kb.200 olvasatlan SMS-t is. Megint csörögni kezdett. Elerie volt az. Felém fordította és nézte a reakciómat. Sóhajtottam egyet, majd elvettem tőle és felvettem.
-Szia Elerie.-mondtam halkan
-Ella, de jó hallani végre a hangod. Hol vagy? Mindenhol kerestünk már. Hogy vagy?? Kérlek gyere vissza nagyon féltünk.
-El nem megyek vissza oda. Ne aggódjatok, nem lesz semmi bajom. Louis itt van velem.-mondtam neki higgadtan
-Hogy került oda?! Miért nem szólt nekünk?!-idegeskedett
-Telefonon beszéltünk és én kértem, hogy ne szóljon. Nem szerettem volna, ha tudjátok, hogy hol vagyok.-válaszoltam
-Ella kérlek muszáj beszélnünk. Nem bírom, hogy nem tudom mi van veled.-próbálkozott
-Majd Louis fel fog hívni titeket minden nap és elmondja mi van velem . Szia.-tettem le
Nem bírtam tovább beszélni vele. Muszáj volt letennem. Megint a sírás kerülgetett, de visszafojtottam. Louis felé fordúltam és mellkasához bújtam , hogy ne lássa az arcom. Védelmezően átölelt és hajamba puszílt nyugtatóan. Hátamat simogatta nyugtatás képpen. Ránk húzta mégjobban a takarót és úgy figyelt engem. Egész addig nyugodt voltam míg meg nem szólalt újra a telefonom. Megint ő hívott. Nem vettem fel, de mielőtt kinyohattam volna Louis kivette a kezemből éa felvette.
-Idefigyelj!Hagyd békén végre! Felejtsd el egy életre! Elbasztad és kész, ezen már nem tudsz változtatni!-csapta le idegesen
-Hé , Louis nyugodj meg.-simítottam végig arcán
Rámnézett és homlokon puszílt, mintha ez megnyugtatná őt. Ez így is volt. Tényleg nyugodtabb lett tőle. Hozzábújtam mègjobban...

2013. május 29., szerda

~Mindennek vége

~Ella~

Mikor a többiek meglàttal szó szerint hátast dobtak a medencébe. Olyan jó volt újra látni őket. Nagyon örülök, hogy összefutottunk . Mondjuk Robi egy kicsit zavaró ,mert elég csúnya szakításunk volt :/. De túl vagyok ezen már rég. Azóta megismertem Louist . 2 évig voltunk együtt utána közös megegyezés alapján szakítottunk, majd most egy pár hónappal ezelőtt pedig újra össze akartunk jönni és én tényleg úgy voltam vele, hogy megint együtt leszünk, de aztàn jött Niall és teljesen beleszerettem. Szemétség volt , hogy így otthagytam Louist, de már nem tudok tenni ellene semmit. Most boldog vagyok Niallel és csak ez számít. Nem szeretném, hogy bármi vagy bárki közénk álljon. Főleg nem Robi. Bár szerintem azok után amik történtek nem akar semmit. Egy kicsit beszélgettünk a srácokkal . Niall végig figyelt , mert "véletlenül" arra járt vagy hatszor előre hátra . Olyan aranyos amikor féltèkeny. Mikor már vagy tizedjére ment el előttünk én nem bírtam ki nevetés nélkül. A többiek èrtetlenül néztek, de Danielle tudta miért nevetek. Nem mondtam semmit inkább. Elbúcsúztam tőlük, majd visszamentem az én szőke hercegemhez. Egy hatalmas csókkal köszöntött úra köreikben. Nem sokáig maradtunk már,mert mindenki elfáradt. Hazafelé csendesen telt az út, mert majd elaludtunk. Niall vállára hajtva a fejemet pihentem. Ujjaink összekulcsolva. Elerie Zayn ölében el is aludt. Zayn csak élvezte és ahol csak tudta puszílgatta. Olyan aranyosak együtt. Elerienek már volt pár barátja, de a legtöbb csak átverte és kihasználta őt. De Zayn más . Ő sosem lenne képes ártani neki. Mindentől óvja és ez aranyos. Elerie is nagyon boldog, mert szó szerint csillog a szeme amikor vele van , akárcsak Zaynnek. Niall szeme is csillog amikor engem ölel. Viszont az a gond , hogy Louis szeme attól felcsillan , ha hozzászólok. Lehetséges, hogy még mindig nem lépett tovább? Nem ez hülyeség. Biztos, hogy túl van rajtam, hiszen nem vagyok én olyan felejthetetlen. Na jó amiket csinátunk azok talán felejthetetlenek. De én már Niallt szeretem és sosem lennèk kèpes lecserélni csak azért, mert Louis még mindig szeret.
-Kicsim.-puszílt meg Niall
-Hmmm?-kapkodtam a fejem bambán
-Min gondolkodtál?-állt fel mosolyogva
-Semmin.-mentem utána
Meg is érkeztünk haza. Ez gyors volt. Bementünk az házba. Niall egyből a szobájába ment maga után húzva engem is. A második lépcsőfoknál már elfáradtam és megálltam. Mögöttem jött Harry de nem tudott elmenni mellettem így gondolta negoldja egyszerűen. Ölbe kapott felvitt és fent letett.
-Köszi Hazza.-szóltam utána
Niall csak megcsóválta a fejét, majd átkarolt és bementünk a szobába. Befeküdtünk az ágyba és összebújva elaludtunk.

***

Reggel arra ébredtem, hogy Nia nincs mellettem és vmi csaj kiabál a nappaliban. Az órámra pillantottam és még csak 9 óra. Gyorsan magamra kaptam Niall egyik pólóját, mert egy toppban aludtam egy nagyon rövid nadrágban amit most teljesen eltakar a póló. Kicammogam álmosan . A nappaliba leérve majdnem dobtam egy hátast mikor megpillantottam őt akit a hátam közepére sem kívánnék.
-Te mi a francot keresel itt megint?!-indútam neki, de Niall elkapta a deremak és magához húzott
-Csak gondoltam meglátogatom a pasimat.-vigyorgott gúnyosan Jessie
-Mi a francról beszélsz?!-kiáltottam rá
-Ó szóval Niall nem büszkélkedett ezzel? Akkor majd én....
-Jessie fejezd be!-szólt rá Niall
Kimásztam karjai közül.
-Nem Niall. Jessie miről beszélsz?-kezdett remegni a hangom
-Hát amikor elküldtetek az éjszaka közepén , aznap Niall megkeresett, majd lefeküdtünk és ez így ment szinte minden nap egész máig.-vigyorgott önelégülten
Szavai szívembe hasítottak. Nem akartam hinni neki , de tudtam, hogy ezúttal igazat mond. Niallre pillantottam könnybe làbadt szemekkel, de nem nézett a szemembe.
-Ella...
Nem tudta befejezni. Hatalmas csattanás jelezte, hogy pofon vágtam. Nem bírtam tovább ott maradni, felszaladtam a szobába. Magamra zártam az ajtót kulccsal. Niall dörömbölt az ajtón, bejutásért, de nem foglalkoztam vele. Könnyeim zuhatagként folytak le az arcomról. Gyors felöltöztem normális ruhába. El akartan innen menni, de nem tudtam az ajtón keresztül, mert Niall dörömbölt.
-Ella, ha nem nyitod ki betöröm!-kiáltott be határozottan
Nem akarom látni, sem hallani a magyarázkodását. Az ablakhoz léptem ami nyitva volt. Ezzel szemben állt egy fa. Valahogy lemásztam a fán. Ahogy leértem hallottam ahogy valami hatalmasat csapódik. Gonolom Niall betörte az ajtót. Felnéztem az abakra és pont ekkor nèzett le ő. Amint észrevett én futni kezdtem. Hallottam ahogy utànam kiált, de nem álltam meg. Csak futottam céltalanul. A hideg kellemetlenül csípte a bőrömet. Végül haza készültem. Nem a fiúkhoz. Nekem az nem az otthonom többé. Mire hazaértem nem kaptam levegőt és majd' megfagytam. Beszaladtam a szobámba,bevágódtam a sarokba és zokogtam. Nem tudom elhinni, hogy pont Niall tette ezt velem. Ő volt az egyetlen akiről elhittem, hogy sosem lenne képes ezt tenni velem. Iszonyatosan fáj ez. A szívem darabokra tört. Sosem fájt még ennyire semmi. Ez rosszabb mint a balesetem az autóval. Sokkal jobban fáj. Hog tehette ezt? Mindig azt mondogatta mennyire szeret és, hogy sosem ártana nekem erre tessék. Oda vágott ahol a legjobban fáj. Jessie is örülhet. Sikerült neki szétbasznia az életemet. Soha többé nem akarom látni egyiket sem. Miért vagyok én ilyen naiv?! Elhittem, hogy szeret és , hogy végre boldog lehetek. Ehelyett megkaptam a legnagyobb ütést a sorstól ami végzetes. Az egész életemet romba döntötte. A telefonom megállás nélkük egyfolytában csörög. Ő keres. Nem tudja felfogni, hogy nem vagyok rá kíváncsi?!?! Soha többé nem akarom látni, sem hallani róla! Rohadtul átbaszott és pont Jessievel kellett ezt tennie, mikor tudta, hogy ez fáj nekem a legjobban! Tisztában volt azzal, hogy teljes szívemből gyűlölöm ezt a nőt!

~Niall~

Szívem összeszorult és hevesen vert. Levegőt is akig kaptam. Könnyezve hullottam térdre az ablak előtz.Ezt jól elbasztam. Végignéztem ahogy az életem elrohan.Hogy lehettem ekkora rohadék?! Hogy tehettem ezt Ellával?! Ő a legfontosabb nekem. Az életemet is odaadnám érte erre fel én meg megcsalom azzal akit a legjobban utál. A leggyengébb pontján sebeztem meg. Azt sem engedte, hogy megmagyarázzam. Eggyáltalàn mi ütött belém, hogy lefeküdtem Jessievel?! Egy utolsó rohadék vagyok!
Ella elment és nem tudom, hogy merre keressem. Merre lehet?  A telefont sem veszi fel, bár ezen nem is csodálkozom. Istenem, csak tudjak beszélni vele. Magambazuhanásomból Liam zökkentett ki.
-Haver mi volt ez a zaj? Mi van veled? Jól vagy?-térdelt mellém
-Ella elment.-temettem tenyerembe arcomat
-Mi?! Hova ment? Mikor? És miért?-dadogott
-Nemrég és miattam.-válaszoltam fuldokolva
-Jól van nyugodj meg. Rendbe fog jönni minden. Gyere az udvarra szellőztesd ki a fejed.-húzott fel a földről
Levánszorogtunk a lépcsőn ki az udvarra. Szerintem sikerült felvernünk az egész házat. Ahogy kiértünk a többiek jöttek is utánunk.
-Niall mi volt ez a zaj?-kérdezte Harry
-Csak az ajtó.-mondta Liam helyettem
-Mi történt vele?-kérdezte Zayn
-Niall betörte. De nem fontos.-mondota Liam
-De miért rörte be? Vagy mi történt?-faggatott tovább Zayn
-Mert ideges volt és kész hagyjátok már békén.-mondta Liam ingerűlten
-Ella hol van?-vette idegesre a formát Louis is
-Elment.-temettem újra tenyerem közé kezemet
-Mi?!-vágták rá egyszerre
Bementem a hàzba, mert ezt nem bírtam tovább. Elerie utánam jött Zayn kíséretében.
-Niall miért ment el Ella ? Eggyáltalán hova?-faggatott Elerie
-Nem tudom hova ment.-válaszoltam halkan
-És miért ment el?-kérdezte Zayn
-Miattam?-hajtottam le a fejem
-Mi!? Mit csináltál?-emelte feljebb hangját Elerie
-L-lefeküdtem Jessievel.-dadogtam halkan
Ledöbbenve, szótlanul álltak vrlem szembe. Hírtelen csagttanás és csípés hatolt át arcomon. Tőle is kaptam egy pofont. Persze meg is érdemeltem. Eleie zokogva rohant fel az emeletre, majd utána ment Zayn is.
-Niall mondd, hogy rosszul hallottam!-kiabált Harry
Megcsóváltam a fejem.Ekkor jöttek be a többiek.
-Miért ment el Ella?-kérdezte ingerülten Louis is
-Niall lefeküdt Jessievel!-szorította ökölbe a kezét Harry
-Mivan?!?!-kiabált Louis
Határozott lépésekkel elindúlt felém. Már csak arra eszméltem fel, hogy a földön vagyok és az orrom vérzik. Megérdemeltem ezt is!
Mindenki Ella keresésére indúlt velem együtt. Egész nap kerestük, de nem találtuk sehol...

2013. április 21., vasárnap

~Fürdőzés nem várt ismerősökkel

~Ella~
Szegény Louis most maga alatt van amiért az a csaj így átvágta. Annak viszont örül , hogy elment a házból és újra béke van. Nem tudom mivel lehetne őt felvidítani anélkül , hogy Niall megharagudna. Jelenleg a nappaliban henyél az egész bagázs és néz ki a fejéből. Niall mellkasának dőlve gondolkodtam azon , hogy mit is kéne csinálni ma .
-Megvan!-pattantam fel.-menjünk uszodába.
-Ez jó ötlet.
-Igen ez szuper.
-Na akkor goo gyerekek!-helyeseltek a többiek
Mindenki felrohant az emeletre . Niall feltápàszkodott és hátulról a drekam menté átölelve hozzám simúlt . Nyakamat kezdte csókolgatni amitől kirázott a hideg.
-Alig várom, hogy bikiniben lássalak.-suttogta rekedtes hangon
-Mint ha nem láttál volna még úgy.-nevettem el magam  Megfordúltam karjaiban és kezemet nyaka köré fonva csókcsatába kezdtünk. Keze derekamról lecsusszant a fenekmre , majd megemelt . Lábamat csípője köré fontam és elindúlt velem az emeletre . Ajkaink egy percre sem váltak el egymástól. Becsukta a szobaajtót , majd gyengéden végigfektetett az ágyon és felém támaszkodott. Elhajolt tőlem és csillogó szemekkel perverz vigyor húzódot arcára.
-Mi jár a fejedben?-mosolyogtam rá
-Deladhatom rád én a bikinit??-reménykedett
-Csak ha én meg rád.-húztam le magamhoz egy csókért
Meg is kaptam és újra csókcsata vette kezdetét. Helyesbítve 1 csókvilágháború. Nem bírtam , hogy én vagyok alúl. Egy lendülettel fordítottam helyzetünkön és csípőjére ültem , miközben hasán levő kezeimmel támaszkodtam. Levettem róla a pólóját , amit aztán ő is megtett. Miután mindketten ráadtuk a másikra a fürdőruhát felvettük a rendes ruháinkat rá és lementünk a nappaliba. Lassan összegyűltünk mind.
-Elerie , Louis hol van ?
-A szobájába . Azt mondta nem jön.
-Pakoljatok be a kocsiba . Mindjárt megyek én is utánatok.-utasítottam őket
Felmentem Louis szobájába . Kopogtam , majd miután beinvitált , bementem.
-Louis miért nem jössz velünk?-ültem le mellé az ágyra
Kezében egy fényképet szorongatott , de azzal nem foglalkoztam.
-Nincs kedvem.-válaszolt egyszerűen
-De nem buli nélküled. Gyere lécci'.-kérleltem
-Minek? Semmi értelme . Zayn Elerievel lenne elfoglalva , te Niallel , Harry pedig Liammel. Tök felesleges vagyok oda. Csak púp a hátatokon.
-Louis ne mondd ezt! Te is tudod , hogy ez nem így van. Mind imádunk és nélküled nem teljes a csapat. Kérlek gyere. Legalább az én kedvemért.-néztem kék szemébe
-Legyen.-mosolyodott el
-Ez az .-pattantam fel
Lementem a lépcsőn és a nappaliban vártam meg Louist. Hamar lejött és siettünk a kocsihoz mi is . Bepakoltuk a cuccait , majd el is indúltunk. Niall összekulcsolta ujjainkat és én vállára hajtottam a fejemet .Az út hamar eltelt , mivelo végighülyültük az egészet. Mikor odaértünk nagy boldogan bementünk . Kaptunk egy karórát a szekrényeinkhez . Niallel közös szekrénybe pakoltunk , akárcsak Elerieék. Bikinire vetkőztem , majd előszedtem a törölközőm. Közben Louis csajos nyavajgására lettünkbfigyelmesek. Elkapott a nevetés. A feje beszorúlt a pólójába. Mint egy nagy gyerek , mondjuk az is. A többiek csak nevettek rajta én pedig , (ha már más nem) segítettem neki. Ez már nem először fordúlt elő vele, emlékszem .
-Na várj te nagy gyerek.-állítottam le a kapálózásban
Hallgatott is rám , majd lassan , óvatosan kiszabadítottam a fejét csíkos pólója szorításából ezzel teljesen megszabadítva a ruhadarabtól.
-Na így mostmár jó.-mosolyogtam rá
-Köszönöm anyuci.-viccelődött
-Jajj te nagy gyerek. Tanulj meg öltözködni.-dobtam a fejére a pólóját nevetve
Visszamentem Niall mellé.
-Ell/l !-szólt Harry
-Igen?-kérdeztük egyszerre Elerievel
-Vadócka.-nevetett Harry utalva rá , hogy engem szólított
-Igeeeeen????-nyújtottam el a szót unott hangon
-Engem nem szabadítanál meg a felesleges ruhadarabjaimtól?-kacsintott rám egy perverz vigyor kíséretében
-Àlmodik a nyomor.-ölelt át engem hátulról Niall
-Bocsi Hazz bem engedik.
Megforúltam Niall ölelő karjai között , hogy szembe lehessek vele és egy profi mozdulattal levettem róla a pólóját majd megcsókoltam. Belemosolygott csókunkba amit imádok. Mikor midenki fürdőruhára vetkőzött elindúltunk a medencék felé. A fiúk egyből bementek a vízbe Elerievel együtt. Én csak a mély részéhez sétáltam a peremén és néztem őket. Hírtelen valaki megragadta a derekamat és velem együtt a mélyvízbe vetette magát. Egyből csípője köré fontam lábaimat és kapálózni kezdtem.
-Te barom nem tudok úszni.-köhécseltem
E szavak hallatán egyből elkapta derekamat és magához szorított , nehogy megfulladjak.
-Ne haragudj nem tudtam.-mentegetőzött Harry
Győztes vigyor terűlt arcomra és egy hírtelen mozdulattal lenyomtam a vízalá kiszabadúlva karjaiból. Niallhöz úsztam aki ijedten nézett rám. Megfogta derekamat és magához húzott én pedig csípője köré fontam lábaimat .
-Tudod , hogy megijesztettél?!?! Ne csinálj többet ilyet megértetted?!-döntötte homlokát az enyémhez
-Sajnálom , de jól szórakoztam.-csókoltam meg mosolyogva
Louis felé fordúltam.
-Louis mehet a régi trükk?-kérdeztem tőle
-Persze .-mosolyodott el
Odaúsztam hozzá. Ő lemerült a víz alá én pedig vállára álltam és megfogtam a kinyújtott kezét. Mikor ez megvolt felemelkedett én pedig a válláról egy hátraszaltóval leugrottam . Régen ezt sokat csináltuk . Még egszer Görögországban tanultuk ezt be amikor elmentünk nyaralni ketten. Szép idők voltak azok és felejthetetlenek. A többiek szájtátva néztek minket , Eleriet kivéve , mert ő már látta.
-Ezt hogy a jó égbe???!?! Ez rohadt jó volt.-ámulkodott Harry
-Köszi . -mosolyogtam rá
Odaúszkáltam Niall mellé és megöleltem.
-Miket tudsz te ??-mosolygott rám
-Ugyan. Ez semmi volt.
Tovább lubickoltunk a vízben. Louis is jól érezte magát. Végre mosolyogni látom megoint. Elerie tanította Zaynt úszni , mert a kis drága nem tud. Aranyosak voltak amikor Zayn csak úgy ölbekapta Eleriet és megcsókolta, meg amikor Zayn jól csinált valamit kapott mindig egy puszit. Épp Niallel fröcsköltük egymást mikor Harry ismét elkapta a derekamat és egy erős mozdulattal odéblökött. Csak vigyorgott az egészen.
-Mondtam , hogy visszakapod.-vigyorgott
Közben a hercegem hátulról lenyomta a víz alá a fürtöst.
-Hagyd békén a kis vadóckámat.-röhögött Niall
Hát ezen én is röhögőgörcsöt kaptam. Niall nyakába kpaszkodtam és megcsókoltam az én lovagomat. Hírtelen meghallottam egy ismerős hangot.
-Ella?
Mehfordúltam és régen látott barátnőmmel találtam szembe magam.
-Danielle. Szia . De jó újra látni.-öleltem át
-Szia. Úgyszintén. De megváltoztál , persze jó értelemben. És hov lett a szöszi haj??-mosolygott
-Várjunk szőke voltál???-vágott közbe Niall ledöbbenve mosollyal az arcán
-Igen.-nevettem.-Jajj bocsi. Danielle ő itt Niall a barátom . Niall ő Danielle egy régi jóbarátom.-mutattam be őket
-Hello.-köszönt Niall
-Hali.-mosolygott Danielle
-Kikkel vagy itt?Mert gondolom nem egyedül jöttél.-kérdeztem
-Huhh sokan vagyunk. Itt van Dani , Peti , Tomi , Ákos, Bence , Banga  , Stella , Evelyn és Robi.
-Az a Robi?-kérdeztem meglepődve
-Igen.-mosolygott
-Ohh csak észre ne vegyen.-jegyeztem meg
Niall féltékenyen magához ölelt a derekamnál.
-Akkor bukj le , mert erre tart a volt barátod.- mutatott mögém Danielle
Lehajtottam a fejem és becsuktam a szemem , reménykedve , hogy nem ismer fel .
-Szia Danielle már mindenhol kerestünk.-szólalt meg Robi
-Csak összefutottam......Niallel.-kamuzott
Még mindig lehajtva volt a fejem, hajam eltakarta az arcom és Niall kezét birizgáltam ami a hasamnál volt összekulcsolva. Niall hozzám volt simúlva hátulról és szorosan tartott karjaiban.
-Ell?-döbbent le Robi
Baszki , felismert. De hogy a ...??
-Szia Robi .-emeltem fel a fejem
-De hogy..? Hogy kerülsz ide?-kèrdezte értetlenül
-Nem rég költöztünk Londonba Elerievel , de nem tudtam , hogy te is itt vagy .
-Hát mindenesetre jó újra látni.
-Úgyszintén.-mosolyogtam rá
Niall egyre szorosabban ölelt . Féltékeny volt és ez aranyos . Megsimogattam a karját , hogy nyugodjon meg , ez be is jött.
-Na én szerintem lassan megyek a többiekhez.-mondta Danielle
-Ell nem jösszgy kicsit velünk? A többiekkel is talizhatnál.-ajánlotta fel Robi
-Hát nem tudom . Jó lenne talizni velük. Niall elmegyek egy kicsit velük 10 perc és jövök.-öleltem át
-Nagyon vigyázz magadra és ne csinálj őrültséget.-suttogta fülembe miközben szorosan átölelt
-Ne aggódj. Szeretlek.-suttogtam vissza
-Én is téged.-válaszolt hangosan miközben elengedett
Daniellel ketten kimásunk a medencéből és Robi után mentünk. Jó volt újra látni.

2013. április 16., kedd

Egy átlagos napnak indult......

Másnap reggel mikor felkeltem Zayn édesen szuszogott a nyakamba. Elmosolyodtam. Nem volt kedvem felkelni. Zayn csak tetézte ezt az érzést , magához húzott.
- Ne menj. Gyere vissza.-mormolta álmosan.
- De muszály kicsim.
- Semmi sem muszály.
- Ne viccelj már Zayn.
- Na jó de akkor egy közös tusolás?
- Az mindig belefér.
Kimentünk a fűrdőbe és gyorsan levetkőztünk. Erre Zayn is rásegített. A zuhanyból finom meleg víz folyt. Gyorsan lefürödtünk aztán rohantam is kelteni Liamet. Ugyan is ma ránk esett a bevásárlás.
- Liam kelj fel. Indulunk!! Igyekezz.
- Mi van hova megyünk???
- Bevásárolni. Elfelejtetted??
- Á dehogy is!
- Szóval igen.
- Nem kicsit.
- Mindegy de öltözz mát.
Összekapta magát és kisétáltunk a parkolóba. Liam kocsijával mentünk.
Egy közeli szuper marketbe mentünk be. Liam vett egy bevásárló kocsit és tolta. Épp vásárolgattunk mikor nagy csattanást hallok. Liam a földön ült egy halom konzerv közt egy csajjal együtt.
- Itt meg mi történt?-kérdeztem aggódva.
- Ne haragudj. Figyelmetlen voltam. Fordult Liamhez a lány.
- De hogy is. Én nem toltam arrébb a kocsinkat az útból. Sajnálom.
Szikrázott köztük a levegő és ha már így a levegőről beszélünk engem levegőnek néztek.
- Egyébként Danielle vagyok.-nyújtotta kezét.
- Ó én Liam.-fogadta el a kéz nyújtást.
- Én meg Elerie.-vágtam közbe.
- Ja igen ő itt El.
- Gondolom a barátnőd.
- Dehogyis. Már boccs El. Csak a legjobb csaj haverom.
Biccentettem.
- Ja világos.-sóhajtott fel. Mintha megkönnyebbűlt volna. Fura.
- Mehetünk Liam?
- Nincs kedved velünk jönni? Vacsorázz velünk , ma én főzök. Persze csak ha nincs barátod.-mondta Liam.
- Nem is tudom. Barátom az nincs.
Na jó rendben.-mondta.
Egyenesen a kasszához vettük az irányt. Kifizettük a kajákat és kijöttünk. A parkolóban Dani átült hozzánk de csak a hátsó ülésre. A helyemet nem adtam. Mikor haza értünk Liam egyből a konyhába rohant de még visszakiabált.
- El ha megkérhetlek körbevezetnéd Danit míg elkészűl a vacsi?
- Hát persze.-dünnyögtem.
- Először is a szobámat mutasd meg neki.-kötözködött.
- Azt majd inkább te.-vágtam vissza.
- Nekem úgy is jó.-vigyorgott.
Dani csak nézett. Mosolyogtam. Felmentünk az emeletre. Hmm bevittem Liam szobájába is.
- Ez Liam kedvenc párnája.-mutattam rá. Ez a kiscicája pillantottam Jackre. (ez egy igazi macska nem plüss!!!) Ez pedig Liam kedvenc felsője.
Danielle rám nézett és mosolygott.
- Mi van?-kérdeztem értetlenül.
- Te teljesen bele vagy zúgva Liambe.
- Te meg teljesen hülye vagy.
- Az lehet , de látom amit látok.
- Nem. Én Zaynt szeretem.
- Most engem vagy magadat győzködöd ezzel a dumával?
- Liam csak a legjobb barátom. Nem több nem kevesebb.
De Dani nem hitt nekem.
- Látszik. Ahogy beszélsz róla , ahogy a cuccait nézegeted , ahogy beléptél a szobájába.
- Hagyd abba , inkább menjünk nézzük meg hogy áll a vacsi.
Lementünk a lépcsőn és nagyon finom , édeskés illat csapta meg az orrunkat.
- Hmm.... Mik ezek a jó illatok?
-kérdeztem.
- Makaróni a'la Liam.
- Jól hangzik.-mondtuk egyszerre.
- Kilincs!-kiáltottuk.
- 1...2...3...4...5...6...7...8...9...10...!
- Kő...Papír...Olló!!!
- Nyertem!!! Háá...-mondtam.
Dani oda ment az ajtóhoz és megfogta a kilincset. Mikor visszajött , leültünk az asztalhoz.
Liam megterített és ő is leült köreinkbe. Danielle és én összenéztünk. Liam gyorsan fel is állt mert eszébe jutott , hogy nem étteremben van és , hogy itt nem a pincérnek hanem neki kéne ki hozni a kaját. Szóval felpattant és már hozta is a forró makarónit és egy tál reszelt sajtot. Szedett is mindenkinek majd most már tényleg leült.
- Jó étvágyat.-mondta. Remélem ízleni fog.-mosolygott.
- Viszont.-mondtuk Danivel.
Belekóstoltunk és meglepően jól sikerült. Odatette magát.
- Hmm.... Ez nagyon finom.
-böktem oldalba Liamet.
- Tényleg nagyon jó.-tette hozzá Danielle.
- Örülök.-mosolygott.
Miután megettük Dani bejelentette , hogy nagyon jól érezte magát de sajnos most már mennie kell. Liam kikísérte és visszajött. Leszedtem a mosatlant és betettem a mosogatóba. Már éppen elakartam kezdeni mosogatni mikor Liam megszólalt.
- Hagyd csak majd én.
Azzal elvett a kezemből egy tányért. A kezünk összeért. Lassan közelebb hajolt és megcsókolt. Visszacsókoltam de aztám eszembe jutott Zayn és hirtelen ellöktem magamtól.
- Ne haragudj.-mondta.
- Nekem ez nem megy én szeretem Zaynt.
- Én meg téged.
Nagyon meglepődtem azon amit mondott.
- Liam. Kérlek ne.-könyörögtem.
Magához ölelt. De ekkor Zayn lépett be az ajtón és szúrós szemmel figyelt minket. Megint ellöktem magamtól Liamet.
- Itt meg mi folyik?-kérdezte csalódott és dühös hangon.
- Zayn félre érted. Engedd , hogy meg magyarázzam.
- Hallgatlak.-mondta.
- Nem történt semmi köztünk. Csak azért ölelt meg mert itt volt egy lány akit a szuper marketben ismert meg Liam és vacsit készített neki és jól sikerült az este és ezért ölelt meg mert boldog.
- Ha valóban csak ennyi történt akkor sajnálom , hogy így lerohantalak titeket.-sütötte le szemét.
- Nem haragszom.-mondtam.
- Menjünk feküdjünk le nagyon elfáradtam ma. Jóéjt Liam.
-mondtam.
Zayn átkarolta a vállam úgy mentünk fel az emeletre. A szemem sarkából láttam , hogy Liam még sokáig nézett utánam. Sajnáltam szegényt de jóvá fogom tenni összehozom Daniellelel.
Mivel hulla fáradt voltam nem is zuhanyoztam de Zayn igen , mire visszajött én már aludtam. Mellém bújt és ő is elaludt.

Jessie eltakarodik

~Elerie~
Nagy kiabálásra ébredtem az éjszaka kellős közepén. Lementem és láttam , hogy Ell Niall és Jessie veszekszenek egymással. Tudtam , hogy Jess bepróbálkozik Niallnál. Jess arcán vér vörös tenyér lenyomat. Ell jól pofán b*szta. Gondolom , hogy Ell volt. Ki más lett volna? Niall biztos nem. Csakis Ella lehetett. Mivel érzékeltem , hogy kúrva magas volt a feszűltség megfogtam Jess karját és szinte felrángattam az emeletre.
- Ez mi a jó büdös franc volt? És ne kamuzz az igazat akarom hallani.
- Biztos vagy benne?-kérdezte flegmán.
- Tuti.
- Na jó. Hát az van , hogy rámásztam Niallre de csak azért , hogy idegesítsem Ellát. De sajnos nem jött össze. Niall ellökött magától.
- Te normális vagy? Még csodálkozol? Te tiszta hülye vagy. Tudod mit? Menj csak és aludj a kanapén. Csá!!! :@
- Na de......
Többet nem hallottam mert rácsaptam az ajtót. Még egy ilyen hülyét.-gondoltam magamban. Én nem ilyennek ismertem meg ezt a lányt. Ennyire rossz ember ismerő lennék? Hirtelen elkezdtek hullani a könnyeim. Àtrohantam Ell szobájába. Ő is elmesélte az egész Jessies sztorit. Nem bírtam elfojtani és sírni kezdtem.
- Ell én annyira sajnálom.-bánkódtam.
- Ne sírj nem a te hibád. Ez a kis öhöm... mindenkit átvert.
- De te meg mondtad , hogy milyen! És nem hallgattam rád. Hajtottam le a fejem.
- Most már nem lesz semmi baj.
-nyugtatott. Majd megölelt.
Visszaöleltem és támadt egy ötletem. Ell és én lementünk a nappaliba szembe álltunk a kanapéval és:
- Jess takarodj innen.
- Tudom , tudom reggel elmegyek.
- A-a nem reggel most!-szólt Ell.
- Mivan? Meg vagy te veszve? Még csak hajnali 4 óra van.
- Te kavartad magadnak a szart!
-vágtam közbe.
- Most ez komoly?????-nyávogott újfent.
- Ott az ajtót.-mutatott arra Ell.
- Hát rendben de megbánjátok még ezt a tetteteket.
- Nem hinném. Ez volt életem eddigi legjobb döntèse.
-vigyorogtunk.
Majd úgy becsapta maga mögött az ajtót , hogy felkeltette az én Zaynemet.
- Ez meg mi volt lányok?
- Jess lelépett.- néztünk össze mosolyogva Ellel.
- Igazán? Húzta fel szemöldökét. Tudta , hogy mi zavartuk el innen.
De annak nem nagyon örűlt , hogy ilyen sötétben dobtuk ki.
- Menjünk vissza aludni.-javasolta Zayn.
- Ez egy remek ötlet.-értettem egyett vele.
Felmentünk az emeletre. Ella Niallhoz én pedig Zaynhez mentem be. Összebújva aludtunk el. Jó érzés tudni , hogy itt van velem.
~Másnap reggel:
Mikor felkeltem Zayn nem volt mellettem. Lementem a konyhába de ott se volt senki. Kimentem a teraszra és láttam , hogy mindenki a parton barkácsol valamit. Gyorsan felöltöztem és rohantam is volna ki de az ajtóban Zayn állta utamat.
- Hát te?-kérdezte.
- Megyek a partra.
- Most biztos nem.-mosolygott.
- Miért? Mi van oda lent?
- Majd meglátod. De most gyere bemegyünk a városba. Annyiban hagytam a kiváncsiskodást. Beültünk a piros autóba és a város felé vettük az irányt. Vagy mégsem? Mikor a kereszteződéshez értünk Zayn nem a város felé tért le hanem London legnagyobb víziparkja felé. - Most komolyan strandra megyünk?
- Aha. Tetszik?
- Tetszeni tetszik csak egy gond van. Nincs nálam bikini. Zayn gyors pillantást vetett a hátsó ülésre. Hátra fordultam és egy fekete-rózsaszín csíkos bikinit láttam meg.
- Remélem tetszik és még jobban , hogy a méret is jó. Próbáltam emlékezetből felsőt válasutani.
- Hülyeeeeee....
Böktem vállon persze neki ez meg se kottyant csak mosolygott de nekem sajognak az ujjaim. Mikor odaértünk kiszálltunk az autóból és a bejárat felé indultunk. Sokan voltak előttünk de még annál is többen mögöttünk. Zayn vett 2 egésznapos jegyet ès besétáltunk a kapun. Kerestünk egy jó helyet. Zayn leterítette egy füvesebb részre azt a plédet amit az autó csomagtartójából vett ki.
- Bekennéd a hátam?
- Ezer örömmel. Azzal kivette a táskámból a napolajat. Egy kis adagot nyomott tenyerébe majd körkörös mozdulatokkal kente be hátam minden porcikáját.
- Elől nem kell bekenni?
- Eltaláltad.
- Ó kár.
- Majd a medencében.
- Tényleg?
- Nem. Najó majd még meglátom.
Miután kiszórakoztuk magunkat körül néztünk , hogy melyik a logjobbnak tűnő medence.
- Az ott. Mutatott balra Zayn.
- Az jó lesz.-mondtam.
Lassan bemásztunk a vízbe és màr majdnem ellazúltam volna mikor Zayn felhozta azt a bizonyos témát amit az előbb beszéltünk.
- Na?
- Mit na?
- Azt mondtad , hogy majd a vízben.
- Zayn neeeeeem.(majd otthon)
- Hát jó. Hervadt le a mosoly az arcáról.
- Gyere menjünk csúszni.-mondtam meggondolatlanúl.
Zayn gonoszan mosolygott. Tudtam , hogy készűl valamire. Lecsekkolta az összes csúszdát és rámutatott a legmagasabb legmeredekebb legdúrvább csúszdára.
- Arra megyünk.-mondta.
- Hogy is ne. Nem akarok meghalni.
Tiltakoztam.
Megfogta a karomat és odavezetett. A csúszda lépcsőjén volt egy tábla amin a csúszda adatai álltak:
~Magassága: 35m
~A tetejètől a medencébe érési idő: 3 perc
- Èn erre fel nem megyek! Tiltakoztam újra.
Zayn az ölébe kapott és felfelevitt a lépcsőn. Rúgkapáltam ahogy csak tudtam de nem engedett el.
Fent egy deszkát kellett magunk alá tenni és azon kellett lecsúszni.
- Először te menj!-mondtam
- Nem nem! Te!fogsz menni.
- Menjünk együtt.-javasoltam
-Okés.
Felültünk a deszkára Zayn átkarolt és hajrá. Nagyot sikítottam az egész csúszás alatt. Fu nagyon jó volt de az még jobb volt ahogy Zayn keze óvóan átölelt.
- Ez szuper volt. Ragyogtam fel.
- Akarsz még egyet csúszni?
- Soha! Vágtam rá.
Mosolygott. Àtmentünk a jakuzziba. Jó meleg víz volt benne.
Az egész nap nagyon jól telt. Zayn is nagyon jól érezte magát. Legalább is szerintem. Úgy látszott. Felöltöztünk és haza indultunk. Mikor haza értünk nagy meglepetésben volt részem. Beléptem a házba, Zayn betakarta a szemem és a teraszra vezetett.
- Kinyithatod!-mondta.
A parton gyertyák tömkelege fénylett. A"Boldog Szülinapot" olvastam ki belőlük. Hátra fordultam és megcsókoltam Zaynt.
- Ez a te műved. Igaz?
- Hát úgy is mondhatjuk de a többieknek is nagy szerepe volt benne én csak strandolni vittelek.
- Köszönöm.-mosolyogtam.
Leszaladtunk a partra mert a többiek odalent vártak. Mindenki hátra tett kézzel állt. Egy hirtelen mozdulattal mindenki elő rántott egy dobozt. Egyszerre kiáltották , hogy *boldog szülinapot El*.
Àtadták az ajándékokat de én ügyet sem vetve rájuk mindenkit sorra megöleltem. Zaynt pedig újra megcsókoltam. Bementünk a házba és várt rám még egy meglepi a hűtőben.
- Nyisd ki!!!-mondták szinte egyszerre.
Egy torta. A kedvencem , epres.
- Köszönöm srácok! Lábadt könnybe a szemem.
- Ugyan semmiség. Máskor is.
Mondta Zayn.
Egyenként kinyitottam az ajándékokat. Utoljára hagytam a Zaynét. Nem volt nagy doboz de ami benne volt.
Egy arany nyaklánc, gyémánt medállal. Felfogtam a hajam és Zayn a nyakamba tette a nyakéket. - Ez meseszép. Köszönöm.
- Neked bármit kicsim.
-mosolygott.
Miután kibuliztuk magunkat együtt mentünk lefeküdni. Zayn karjaiban aludtam el. Ez egy felejthetetlen nap volt.
         ~köszönöm srácok~

2013. április 14., vasárnap

~Mindig az igazság győz!!

~Ella~
Louis bement a házba . Nem hisz nekem....... Pedig én csak jót akarok neki de annyira elvakítja a naivsága , hogy nem veszi észre. Jessie csak kihasználja , hogy nekem mégjobban ártson. Szándékosan mondta el azt is , hogy mégjobban bekavarjon. Léptek zavarták meg gondolataimat. Nem akartam tudni ki az sőt látni sem akartam senkit ezért összeszorítottam szemeimet . Mikor egy gyengéd puszit éreztem meg homlokomon azonnal tudtam , hogy Niall az .
-Miért nem mondtad el nekem , hogy a nővéred?-kérdezte halkan
-Mert nem tartom annak . Amugy is csak mostohatestvérek vagyunk. Soha nem szerettük egymást és nem is fogjuk.-pásztáztam a füvet
Felemelte fejemet és gyengéden megcsókolt.
-Sajnálom.-suttogta
-Nem érdekes. Eddig sem.foglalkoztam vele és ez után sem fogok. Tiszta szívemből gyűlölöm. Azt viszont nem hagyom , hogy kihasználja Louist . Elég embernek ártott már . Louist nem engedem az áldozatai listájára kerülni.
-Undorító , hogy képes valaki így kihasználni egy olyan kedves srácot mint Louis. Tudod , hogy rám mindenben számíthatsz és segítek neked.
-Köszönöm.
Meglepődtem ahogy Louist jellemezte , de örülök, hogy már nem marják egymást . Bementünk a házba. A srácoknak vàzoltam a helyzetet a csajt és engem illetően , majd miután ez megvolt elindúltunk a stúdióba. Az út csendben telt ,mert az is itt volt. Nem foglalkoztunk vele inkàbb csak Louis. Bent leültünk egy székre és onnan figyeltük a srácokat ahogy alkotnak. Eszméletlen cukik voltak . A számok is nagyon tetszettek nekem. Amy közben mesélt nekem róla és Harryről , meg , hogy hogyan alakulnak a dolgaik.
-Nagyon örülök ,hogy így egymásra találtatok .-öleltem át
-Ti is cukik vagytok Niallel . Főleg amiket lerendeztek .-kuncogott
-Na pofa be !-röhögtem el magam én is
-Na de komolyan . Imádlak titeket . Kár , hogy holnap el kell mennem vissza L.A.-be .
-Ne már!! Visszamész??És mi lesz Harryvel?? Mikor jössz megint ??-zúdítottam rá kérdéseim tömkelegét.
-Nem tudom pontosan ,de amint tudok jövök ígérem. Harry már tud róla . Viszont kívánom neked , hogy rendezd le ezt a kis csitrit.-suttogta a fülembe
-Ne félj meglesz.-mosolyogtam
Ezalatt Elerie elszórakoztatta a nem kívánatos személyt. Mikor ezzel végeztünk hazamentünk . A nappaliba ült mindenki.

~Jessie~

Ez a csaj úgy ki tud akadni mindenen . Én pedig úgy élvezem. "Szegényke" ezzerrel próbálja elhitetni Louisval , hogy kihasználom ,de az a srác meg annyira naiv , hogy komolyan azt hiszi szeretem. Ezen úgy feltudja húzni magát a drága húgom. Öröm nézni. Most , hogy láttam a kis pasijával ötletet kaptam egy újabb szívatásra. Mennyire kiborúlna már ha látná a pasiját velem dorbézolni. Ez zseniális terv! Jelenleg mindenki a nappaliban ül. A kis liba Niall ölében aki hátulról öleli. Zayn ölében a kis Eleire mellettük Liam és arráb Amy Harry ölében , végül itt vagyunk mi . A kis Louis és én. Már megvan a tervem, hogy fogom véghezvinni a Niall akciót.  Este mikor már mindenki visszavonúlt küldök egy SMS-t a kis szőkeségnek. Nem kell már sokat várni erre ugyan is Elerie most ment zuhanyozni Zaynnel. Alig 20 perccel később az egész há elcsendesült . Louisnak hancúrozni támadt kedve , de most leráztam egy fáj a fejemmel. Tipikus szöveg , de bevette és ez a lényeg. Lementem a konyhába azzal az alibivel , hogy keresek valami gyógyszert. Gyors írtam egy SMS-t Niallnek és vártam. Beleírtam , hogy ne szóljon Ellának. Alig fél perccel később lent is volt.
-Miért kerest...
Nem tudta befejezni , mert ajkaira tapadtam . Azonnal eltolt magától. Ezen nagyon meglepődtem . Általában nem szoktak ellenkezni velem. Megpróbáltam mégegyszer megcsókolni , de nem hagyta.
-Jessie fejezd be !-rivallt rám hangosan
Lépteket hallottam a lépcső felől. Gyorsan magamhoz szorítottam Niallt . Ekkor lépett be a konyhába a kis barátnője. Niall nem látta ugyan , de akkor is ellökött magától.
-Hagyj békén!-szólt rám dühösen

~Ella~

Mikor megébredten éjszaka Niall nem volt mellettem. Gondoltam a konyhában tömi a kis majmot.  Lementem hozzá , de mikor a konyhába értem Jessie ölelgette. Niall nem hallotta , hogy jövök , de akkor is ellökte magától és rákiáltott.
-Hogy mekkora egy aljas ribanc vagy .-pofoztam fel a csajt
Nem bírtam visszatartani magam . Iszonyatosan jól esett felpofozni végre. Niall nagyon meglepődött és megijedt , hogy ott vagyok. Jessie arcához tette tenyerét és gyilkoló pillantásokat vetett felém.
-Ezt még megbánod !-mondta
-Itt vagyok . Gyere!-tártam szét karjaimat azonban nem mert nekem esni.- Egy szánalmas ribanc vagy semmi más. Kihasználod Louist és rámászol Niallre . Undorodom tőled.
-Ugyan húgi . Te is pont olyan vagy mint én. Elhitetted Louisval , hogy szereted aztán faképnél hagytad a szöszi miatt . Lásd be , semmiben sem különbözöl tőlem.
-Nagyon tévedsz! -vágott közbe Niall- Ella semmiben sem hasonlít rád. Értem miért szégyelte azt , hogy testvérek vagytok.
-Remélem mesélsz neki a csókunkról.-vigyorgott önelégülten a csaj
Lesokkolva néztem Niallre és reméltem , hogy hazudik Jessie.
-Azon nincs mit mesélmi ugyan is nem önszámtamból volt. Te támadtál le akaratom ellenére és el is löktelek azonnal!-szorúlt ökölbe a keze
Ez megnyugtatott amit Niall mondott. Mondjuk tudom , hogy Niall sosem csókolná meg őt , de akkor is hallanom kellett ezt , hogy biztosan tudjam.
-Ha még egyszer meglátlak Niall közelében nem csak pofont fogsz kapni!-emeltem fel a hangom
-Ó csakugyan.-közeledett felénk
Niall elé álltam , hogy még csak hozzáérni se tudjon .
-Nem tudod megakadályozni.-vigyorgott
-Ne hergelj felj , mert nagyon megbánod.-figyelmeztettem
-Olyan kis cuki a fiúkád! Eltudnék vele hemperegni.
-Elég volt!-kiáltott rá Niall
-Ó édes ne mondd , hogy te nem kalandoztál el a gondolattal.-kötekedett továbn
-Nem !-kiáltottam rá - Niall nem olyan mint te . Rohadt nagy szerencséd van , hogy jó az önkontrolom különben te már nem lennél ilyen vidám. Hervaszd le az az undorító vigyort a pofádról és tűnj el a szemem elől !-kiabáltam tovább vele
-Mi ez a rikácsolás az éjszaka közepén??- lépett be a  konyhába szemét dörzsölgetve Louis
-Louis édesem . Nem fogod el hinni mi történt. Ella féltékenységből megpofozott.-borúlt a nyakába kényeskedve
-Ella ez igaz ??-kérdezte dühösen
-Egy része. Tényleg megpofoztam , de azért mert kikezdett Niallel és ezt nem hagytam ennyiben.
-Jessie igaz et ?-tolta el magától ingerülten
-Nem Louis tudod , hogy mindent megtenne azért , hogy szétválasszon minket.  Most meg kitalálja ezt a hazugságot.
-Nem Ella hazudik!-emelte fel a hangját Niall
-Mi történt pontosan. Mondjátok el!-kérte Louis
-Úgy volt......
-Nem te Jessie.-rivallt rá Louis- Ella kérlek az igazat . Tudom , hogy te sosem hazudsz .-nézett a szemembe
-Én.....mikor megébredtem nem volt mellettem Niall ezért lejöttem ide és azt láttam , hogy Jessie őt ölelgeti , de Niall azonnal ellökte magától én pedig ideges lettem és felpofoztam és innentől kezdődött a nagy perpatvar , de nem tudom , hogy az eleje hogy volt .
-Jessie küldött egy SMS-t nekem , hogy jöjjek le, a konyhában vár , de Ellának ne szóljak. Nem tudtam mit akar , de Ella amugy is már aludt így lejöttem és ahogy beértem erőszakkal megcsókolt , de ellöktem magamtól , majd újra megpróbálta , de nem hagytam , végül csak magához szorított és ekkor jött be Ella.
Louis ledöbbenten hallgatta .
-Nem hiszem el ! Ella végig igazad volt . Csak kihasznált ez a liba .
-Ez nem igaz.-nyávogott
-Fejezd be Jessie! Ebből már nem magyarázod ki magad! Vége van! Ezúttal nem jött össze a kis terved! Vesztettél!
-Ezt még visszakapod te kis ringyó. Kegyelemért fogsz nekem könyörögni , de nem fogsz kapni.
-Elég volt! Hagyd békén Ellát és reggelre tűnj el a hàzból !-kiáltott rá Louis

2013. április 12., péntek

~Jessie bekavar

~Ella~

Reggel mikor felkeltem Niall édesen szuszogott mellettem . Arcon puszíltam , majd lementem a konyhába enni valamit. Liam Amy és Harry lent voltak és tömték a majmot.
-Hali srácok.-köszöntem álmosan ű
-Szia!-köszöntek egyszerre
-Na mivan a nyakaddal ? -kérdezte gonosz vigyor keretében Harry
-Semmi , szép lila .-vigyorogtam rá
-Nekem nem harapdálnád egy kicsit?-vigyorgott még mindig
Amy hasba vágta a könyökével én meg csak nevettem rajta.
-Na de most komolyan . Kicsit harapdálhatnád az én nyakam is.-vigyorgott perverzen
-Felejtsd el ! Ő csak engem harapdál.-jött le Niall borzos buksival
Na ezen hangosan elnevettük magunkat , majd Niall odajött hozzám és megcsókolt.
-Jóreggelt hercegem.-mondtam két csók között
-Neked is kicsim.
Majd bebújt a hűtőbe kaját keresni. Hallottam , hogy csörög a telóm. Ismeretlen hívott , de felvettem.
-Háló?-szóltam bele
-Szevassz Ella . Remélem emlékszel még rám.
Egyből felismertem ennek a ringyónak a hangját.
-Mit akarsz?-flegmáztam
-Csak gondoltam szólok , hogy a volt pasid velem hancúrozgat esténként. Nem értem , hogy voltál képes ezt a nagyszerű srácot otthagyni , de én csak jól jártam , mert velem víagasztalódik.-röhögött önelégülten
-Nem érdekel mit csinálsz , de ne szórakozz vele! Ő nem olyan srác akivel kedvedre szórakozhatsz! Neki vannak érzései és nagyon is érzékeny . Hagyd őt békén!!
-Ó csak nem vagy féltékeny ?-kényeskedett
-Nem vagyok féltékeny , de Louis fontos nekem és nem hagyom , hogy vele is azt tedd mint a többivel. Tudom , hogy neked az élvezet , hogy keresztbeteszel nekem , de Louist hagyd ki ebből és maradj távol tőle!
-Késő teljesen belémszeretett és ha most megbocsájtasz dolgunk van.-és lecsapta

*Eközben Jessiéknél*

Nagyon élvezem ahogy a kis Ella idegeskedik. Louis épp a nyakamat kezdte el csókolgatni , mikor letettem.
-Kivel beszéltél.-kérdezte két csók között
-Nem lényeges . Csak az a fontos , hogy itt vagy velem.
-Srácok!-rontott be Elerie- Bocsi , de mennünk kell Louis vissza Londonba . Zaynt most hívta Simon , hogy ma délután stúdióznotok kell . Sajnálom , de indulunk.
-A francba !Jó két perc és mehetünk.
-Rendben.-ment ki a szobából
-Már is elmész?-kérdeztem "szomorúan"
-Elmegyünk.-javított ki- Te is jössz velem Londonba . Nem akarlak itthagyni ezért együtt megyünk.
-Ó de szuper!-örvendeztem
Az út hamar eltelt , mert elvoltunk hátul ketten. Az elől ülő , meg csak hallgatták a zenét és karaokiztak. Milyen jó lesz , hogy Londonban leszek Louisval. Az már biztos , hogy azt a kis csitrit az őrületbe fogom kergetni . Imádom ahogy kiborúl miattam. Elképesztő mennyire utálom . Mindig is csak egy elkényesztetett kis liba volt aki nem becsűlte azt amije van . Neki mindig más kellett. Nem értem , hogy lettek barátok Elerievel , hiszen első óta utálták egymást most meg sűlve főve együtt vannak . Egy biztos , hogy megkeserítem a kis életét . Erre tökéletes fegyver nekem az expasija Louis Tomlinson. Gondolkozásomból Elerie hangja zökkentett ki.
-Megjöttünk!-kiáltott fel boldogan

~Ella ~

A telefonhívás teljesen kiakasztott. Hogy került oda Louis ?!?! Mit keres ott?!? Egyáltalán mikor ment el Londonból?!?! A többiek lenyugtattak egy kicsit , mikor hallottuk , hogy egy autó parkol le a ház előtt.
-Ez Zayn kocsija .-szólalt meg Liam
Teljesen összezavarodtam . Kinyílt az ajtó belépett rajta Elerie , Zayn és Louis. Végül az a személy akit soha életemben nem akartam látni. Egy önelégült vigyort vetett felém , majd megölelte a srácokat és , hogy mégjobban idegesítsen megcsókolta Louist.
-Mit keresel itt?!?!-fórmedtem rá feszűlten
-Én is örülök , hogy újra látlak.-vigyorgott rám
-Nem ezt kérdeztem! Mi a francot keresel itt?!?-emeltem fel a hangom
-Én hívtam ide .-mondta Louis
Kezem ökölbefeszűlt . Legszívesebben nekiestem volna annak a ......-nak , de nem akartam jelenetet rendezni a fiúk előtt. Inkább csk magamat tűrtőztetve kirohantam az udvarra.
Niall utánam jött .
-Ell mi volt ez ?!? Isered a csajt?!?
-Bár ne ismerném!! Mindig keresztbetesz nekem. Mindig megtalálja a módját , hogy fájdalmat okozzon .
-De miért?-értetlenkedett
-Mert egyszerűen élvezi , ha engem szenvedni lát. Minden erejével azon van , hogy megkeserirse az életem.-fakadtam ki
-Jól van , nyugodj meg!-ölelt magához- Itt nem tud ártani neked . Itt vagyunk és vigyázunk rád. Én vigyázok rád.-csókolt meg lágyan.
-Köszönöm Niall. Nem tudod milyen sokat jelentenek nekem ezek a szavak.-öleltem magamhoz jó szorosan
-Menjünk be . Próbálj higgadt maradni. Nem lesz semmi gond.
-Megpróbálok , de fogj le ha nekiesnèk.
-Okééé!-furcsálta
Mit sem törődve a csajjal leültünk a kanapéra. Niall az ölébe ültetett és deremnám ölelve ősszekulcsolta ujjainkat . Mellkasának döntöttem hátamat . Közben lágy ,nyugtató csókokkal lepte el nyakamat és vállamat . Nagyon jól esett még is idegesített , hogy az a csaj szándékosan előttem smárolt Louisval. Nem értem Elerie hogy hagyhatta , hogy idejöjjön ez a ribanc . Tudja , hogy szívből gyűlölöm. Niall làtta , hogy nagyon zavar , ezér ölbe vett és felvitt a szobába. Gyengéden lehelyezett az ágyra , majd mellém feküdt és hajammal kezdett játszani. Nagyon jól esett az ahogy birizgált. Nem sokkal később bejöttek a srácok , Amy és Elerie is. Beszélgetni keztdünk. Sajnos a téma az a kis ringyó volt. Végig csak fintorogtam éa leszólogattam , de ezt nem is bánták , mert ők sincsenek annyira oda érte. Legalább is ezt monták. Persze Elerie jól lecseszett engem , hogy miért vagyok ilyen vele pedig nagyon jól tudja , hogy miért. Ráadásul majdnem elszólta magát. Már csak az hiányozna , hogy tudjanak arról. Lementem egy pillre , mert eszembe jutott , hogy lenthagytam a telómat. Mikor leértem a lécsőn csak Louis volt a nappaliba . Bementem a konyhába és azt láttam , hogy a csaj a telómmal babrál.
-Mi a francot keres nálad az én telóm!-kiabáltam vele és vettem volna el , de nem adta ide
-Mi ez a kiabálás jött be Louis.
-Ella már megint kiabál velem.-kényeskedett a liba
-Ella miért kiabálsz Jessivel ? Nem ártott neked semmit.
-Hohó ha tudnád mennyit ártott már nekem. Egész életében azon volt , hogy az enyémet megkeserítse , de úgylátom téged erről nem tájékoztatott. Kíváncsi vagyok milyen hazugságokkal traktálta még tele a fejedet.
-Miről beszél?-nézett rá
-Semmiről. Nesze itt van.-dobta vissza nekem
-Mit keresett nálad a mobilja ?-kérdezte egyre feszültebben
-Csak megnéztem az időt.
-Ebből nem magyarázod ki magad.-fontam össze karjaim magam előtt
-Ella fejezd be ! -kiáltott rám Louis .- Hagyd békén Jesst.-ordítozott
-Mit kiabálsz Ellával?-jött be a konyhába Niall és utána a többiek
-Maradj ki ebből Horan !Semmi közöd hozzá!
-Amíg Elláról van szó addig igen is van közöm hozzá!
-Mi folyik itt?-kérdezte Harry feszűlten és tekintetét kapkodta négyünk között
-Szép a nyakad Húgi.-ment ki a konyhából önelégült vigyorral a képén Jessie
Mindenki nagyra nyílt szemekkel néztek rám Jessie szavai miatt. Nem hiszem el , hogy képes szt elmondani. Tudja , hogy mennyire gyűlölöm azt , hogy ő és én ..... Még kigondolni sem bírom. Felfordúl a gyomrom tőle.
-Ell ti testvérek vagytok?-kérdezte Louis teljesen ledöbbenve
Dühösen és könnybelábadt szemekkel kirohantam az udvarra. Nem akartam látni senkit. Egész életemben próbáltam letagadni , de mégsem sikerült. Louos utánam jött . Megkértem , hogy hagyjon egyedül , de nem tágított mellőlem . Leült mellém a földre és átölelt , hogy vígasztaljon.  Ölelése most is megnyugtatott .
-Komolyan testvérek vagytok?-kérdezte rémült hangon
-Mostohatestvérek.-javítottam ki
-Ennyire rossz a viszonyotok?-simította meg arcomat
Bólogattam egyet.
-De miért?-faggatott tovább
-Mert mikor én bekerültem a családba ő azt érezte , hogy engem jobban szeretenek . Ezért azóta mindenben keresztbetesz nekem amiben csak tud. Akár fiútéren akár màs ügyben. Nem akarlak megbántani , de téged is csak kihasznál , hogy nekem ártson.
-Tévedsz! Engem nem használ ki . Lehet , hogy félreismertem de ebben az egyben biztos vagyok .
-Louis kérlek . Jobban ismerem mint bárki más . Hidj nekem.
-Na jó hagyjuk ezt! Inkább be megyek , amugy is indúlnunk kell a stúdióba.